A sminkelés, az "átalakulás" hangulata még kislányként varázsolt el, amikor anyukámat figyeltem reggelenként, ahogy a tükör előtt állva megfestette magának a klasszikus Marilyn Monroe-s tuscsíkot. Ilyenkor elégedett volt és nyugodt. Szinte transzba esve követtem minden mozdulatát, az évek során kezébe ivódott rutint, a pár ecsetvonást, amely nélkül soha ki nem lépett volna az utcára.

Első utam mégsem a sminkeléshez vezetett, mert maga a látvány sokkal jobban magával ragadott. Így elkezdtem fotózást tanulni. Meg akartam örökíteni ezt az egészet, hogy mi is történik. A varázslatot.
Ám minél többet próbálkoztam, annál inkább hiányérzetem volt. Közelebb akartam kerülni, a részesévé válni.
Így a következő állomás Dévényi Kathy sminkmester iskolája volt, ahol nagyon erős szakmai alapokat kaptam. Azóta megjártam a TV-t, a színházat, számtalan fotózást, de számomra legkedvesebb mégis a tanítás maradt.

Csak pár éve jöttem rá, hogy miért és talán kicsit magasztosan hangzik majd, de az igazság az, hogy szeretem figyelni a tanítványaimat - a nőket, lányokat, kismamákat, anyukákat -, ahogy a tükör előtt állva sminkelik magukat és minden egyes mozdulatuk után egyre jobban ébred a saját szépségük.
Mert hiszen olyan ritkán engedjük meg magunknak, hogy elégedettek legyünk azzal, amit a tükörben látunk.